Tanuszodát került átadásra Mezőkövesden

Tanuszodát építettek Mezőkövesden, a több mint félmilliárd forintba került létesítmény pénteki átadásán részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tállai András, a tárca parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Varga Mihály az eseményen azt mondta: a létesítmény egyszerre ad lehetőséget a sportolásra és a kikapcsolódásra, ugyanakkor új munkahelyeket is teremt.
Szólt arról: az, hogy Budapesten 2024-ben nem tartanak olimpiát, nem jelenti azt, hogy a sportberuházásokról és fejlesztésekről le kellene mondani, arról pedig különösen nem, hogy a magyar vidéknek a kormány lendületet adjon.
Elmondta azt is: a kormány a tanuszodák építésének támogatásával azt szeretné, hogy „egészségesebb nemzet legyünk, gyerekeink megtanuljanak úszni”, sportoljanak. Ehhez azonban uszodákra van szükség – jegyezte meg, hozzátéve: bízik abban, hogy Mezőkövesdnek ez egy olyan sport létesítmény lesz, amely a következő generációknak úszásban, vízilabdában és más sportágakban is öregbíthetik a város hírnevét.
Tállai András azt mondta: a tanuszoda a mezőkövesdi gyermekek, fiatalok és diákok egészséges életmódra való nevelését szolgálja, a város „épül, szépül, és már eléri a megyei városok fejlődési szintjét”.
Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármester egyebek mellett arról szólt az átadáson, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város képviselőtestülete 2015-ben döntött az uszoda építésérők. A kivitelezést a helyi Szilvási Kft. végezte, a kormány 400 millió forintot biztosított, a város ehhez 106 millió forintot tett hozzá.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Hasonló blogok

Magyar Falu Program, gyerek a játszótéren

Magyar Falu Program a vidék fejlesztéséért

A Magyar Kormány immár több éve rendszeresen meghirdeti a Magyar Falu Program pályázati felhívását, amely által a...

Mi számít megbízhatónak a belföldi fuvarozás során?

Milyen szempontokat kell figyelembe vennünk a közúti szállítmányozásnál, amely alapján eldönthetjük, melyik céget részesítsük előnybe egy ilyen...

Politológusok: Európának mielőbb dönteni kell!

Európa vezetőinek mielőbb meg kell hozniuk az illegális migráció kezeléséhez szükséges döntéseket - hangsúlyozták az M1 aktuális...