Cinizmus. Ma már a levegőben van, amit belélegzünk, a gondolatokban, amelyeket átadunk magunknak, a suttogott szavakban, a hozzászólásokban.
Elkerülhető ez valójában?
Végül is annyi a csalódás, és számtalanszor cserbenhagytak minket. Nem csoda, hogy itt vagyunk – felvettük az érzelmi Kevlart, és megpróbáltuk megvédeni magunkat a megtört bizalommal való újabb találkozás elől.
A cinizmus annyira mindenütt elterjedt, hogy amikor valódi kérdést akarunk feltenni, úgy érezzük, hogy elé kell tennünk „Valódi kérdés. . .” Ezt valaha észrevetted? Mintha az őszintétlenség lenne a normál, és jeleznünk kell: „Oké, kérlek, vedd ezt komolyan.”
Nem bízunk a médiában. Nem bízunk a politikusokban. Nem bízunk az intézményekben. Nem bízunk a hatóságokban. Elég azt mondani, hogy bizalmi válságban vagyunk.
Bizalmi válság
Ezen a ponton számíthatsz arra, hogy feje rázzunk, de ez siralmasan egyszerű és haszontalan lenne, mert hát lássuk be: cinizmusunk gyakran igazolódik. Számos média egyoldalú; sok politikus megtéveszt; és sok hatóságban, köztük a „keresztényekben” sem szabad megbízni. Egyszerűen azért, mert úgy tűnik valakiről, hogy érdemes benne megbízni, nem mindig egyszerű vagy bölcs a bizalom.
Ennek ellenére az Újszövetség leghíresebb fejezete csalódásunkba ütközik egy kihívással. Nem, nem a házasságról – az 1. Korintus 13 nem azért szerepel a Bibliánkban, mert Pál rossz helyre írta az egyik régi esküvői prédikációját. Lelkészi intés közepette van. Kiderült, hogy a „szeretet fejezet” célja nem az, hogy egy csillagos szemű házaspár ostoba legyen, hanem hogy egy megosztott egyház szégyent érezzen.
Készen áll a bátorításra
A „szeretet mindent remél” nem hiszékeny vagy naiv felszólítás. Megint van olyan, hogy összetört bizalom, és bizonyos helyzetekben bölcs dolog tartani a távolságot bizonyos emberektől. Általánosságban elmondható, hogy Pál szavai makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy a keresztény szeretet kifejeződést találjon az emberekkel való jobb bánásmódban, mint amennyit megérdemelnek – feltételezéseinktől és elvárásainktól kezdve.
Érett hívő az, aki bátorításban emelkedik ki, megbízik a másokban, nehezen sértődik meg és könnyű tetszeni neki. A keresztény szeretet testtartása nem szkeptikus – háttal, keresztbe tett kézzel figyelve a kudarcot. Ehelyett nyitott karokkal, készen áll a vidám bátorításra, alig várja, hogy hívő társai sikeresek legyenek.
Hogyan kezdhet változtatni az életünkön a „reményság teológiája”? Legalább háromféleképpen.
- Örülj mások jóságának.
- Teremts bizalmi kultúrákat.
- Állítsd helyre a helyi dolgokat.
Minden hétköznapi, nehezen szerethető keresztényben tartózkodik az életet átalakító erő végtelen tárháza.
Egy olyan korban, amely a cinizmus belélegzésére és a megvetés kilégzésére hív minket, elsődleges lehetőségünk van egyházainkon belül, hogy kiválóbb utat mutassunk be. Titkunk nem a naivitás. Egy józanul gondolkodó, igazságtudatos remény. És a szkepticizmus és kétségbeesés lefelé irányuló húzásával szemben mi, Jézus Krisztus népe fényként ragyoghatunk egy olyan világban, amely elvesztette minden okát a reményre. Mert benne a legjobb mindig még várat magára.