Mi a Logosz Cégcsoport székhelyszolgáltatásának az előnye a többi székhelyopcióhoz képest?

Azoknak a cégeknek, akiknek nincsen saját irodájuk, nehezebb lehet kitalálni, hogy hol legyen a székhelyük. A székhely kijelölése már a cég bejegyzésekor kötelező: vagy saját otthonba, vagy saját irodába, vagy székhely szolgáltatóhoz lehet bejegyeztetni, és bár utólag módosítható ez a döntésünk, de mindenki számára előnyösebb, ha már egyből a megfelelő döntést hozzuk meg, azaz ha a legkedvezőbb helyre jelentjük be a cégünk székhelyét. 

Otthonra bejelenteni a székhelyet nem épp kellemes dolog, nem kisebb kellemetlenséget veszünk így a nyakunkba, mint azt, hogy az otthonunkban kell majd fogadnunk a NAV ellenőreit és itt kell majd átvennünk minden hivatalos levelünket személyesen. Ilyen körülmények közt nem igazán adottak a feltételek a magánélet és a munka szétválasztására, így az otthon-székhelyt nem ajánljuk senkinek. A székhelyszolgáltatás akkor előnyös választás, ha az embernek nincsen saját irodája, ugyanis egy saját iroda esetében alapvetően szét van választva a magánélet és a munka, és itt alkalmas tér nyílik a székhely számára is. Az irodában ugyanis saját magunk, vagy a beosztottjaink, kollégáink is felvehetik a cég hivatalos leveleit, és azoknak az adminisztrációja is egyszerűbben intézhető ott helyben.

Ha viszont nincs saját irodánk, akkor érdemesebb a Logosz székhely szolgáltatás lehetősége mellett dönteni. A Logosz Cégcsoport országszerte több irodával rendelkezik: összesen 19 irodát üzemeltetünk, kiemelt helyeken, központi címeken. Célunk, hogy időt és pénzt takarítsunk meg ügyfeleinknek, és hogy pénzügyi szakembereink révén is képviselni tudjuk őket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Hasonló blogok

Milyen a jó székhelyszolgáltató?

A székhely szolgáltatás előnyeiről sokat lehetne regélni. Röviden úgy foglalhatóak össze az előnyei, hogy egyszerre takarít meg...

Hitelkalkulátorral kompetens döntést hozhat

A hitelkalkulátor használata sok esetben nélkülözhetetlen ahhoz, hogy jó döntést hozzon és azt a személyi kölcsönt válassza,...

Minek kell a székhelyszolgáltatás?

Nem, ez nem egy fölösleges lehetőség, ahol plusz pénzeket kell kiadni csak azért, mert valaki ebből szeretne...