Itt a jó idő, és mindenki a szabadba vágyik. Ám, ha szeretnénk nyáron kint sok időt eltölteni, mindig gondoskodnunk kell a megfelelő védelemről – különös tekintettel muszáj ügyelni a káros UV-sugárzásra, ami bőrünk megöregedése mellett súlyos esetben akár rákos megbetegedést is okozhat.
A fenti szempont alapján lényeges, hogy a déli órák környékén mindig húzódjunk árnyékos helyre. Felmerülhet azonban a kérdés: mit tegyünk, ha nincs árnyékos rész ott, ahol sokat időznénk? A válasz egyszerű, hiszen ma már könnyen beszerezhetünk egy napvitorlát, ami szinte bárhol rögzíthető, így biztos védelmet ad számunkra.
Kiválasztásához érdemes szem előtt tartani a legfontosabb szempontokat:
A napvitorla mérete és alakja
A napvitorla kiválasztásakor a legfontosabb szempont, hogy hova szeretnénk azt elhelyezni. A rendelkezésünkre álló hely függvényében ugyanis választhatunk háromszög vagy négyszög alakú változatot is. Kisebb helyre érdemes az előbbi mellett döntenünk, míg nagyobb hely esetén akár egy téglalap alakú is megfelelő lehet. Ha nem vagyunk biztosak a dologban, bátran kérjük ki szakember segítségét, aki egy gyors „terepszemle” után egész biztosan tud segíteni a tökéletes napvitorlánk megtalálásában.
Anyag és stílus
A napvitorla kiválasztása során azt is figyelembe kell vennünk, milyen anyag lenne számunkra a megfelelőbb. Szükséges eldöntenünk, hogy vízáteresztő vagy vízálló anyagból legyen. Továbbá otthonunk, irodánk környezetét is vegyük figyelembe, hiszen a szín és stílus szintén rendkívül meghatározó lehet.