Twitter-üzenetben a brit uralkodó halálhírét keltette egy BBC-újságíró

Sűrű bocsánatkérésre kényszerült szerdán a BBC, mivel az egyik újságírója Twitter-üzenetben a brit uralkodó halálhírét keltette.

Ahmen Khawaja, a brit közszolgálati médiatársaság Világszolgálatának munkatársa először azt írta a Twitteren, hogy a 89 esztendős II. Erzsébet királynő kórházba került, és nemsokára „hivatalos közlemény” várható.
A „közlemény” rövidesen meg is jelent, de csak Ahmen Khawaja újabb Twitter-üzenetének formájában, amely már a királynő haláláról szólt.
Az üzenet futótűzként kezdett terjedni a közösségi médiafelületeken, a BBC újságírója azonban gyorsan észbe kapott, és „téves riasztás” címmel korrigálta előző üzeneteit, amelyeket törölt is.
A sztoriból annyi volt igaz, hogy az uralkodó szerdán valóban járt a dédnagyapjáról, VII. Eduárd királyról elnevezett londoni kórházban, de csak egy rutinjellegű éves kivizsgáláson.
Az eset megszólalásra késztette a Buckingham-palotát is. Az első számú londoni királyi rezidencia szóvivője megerősítette az uralkodó orvosi rutinvizsgálatának tényét, hangsúlyozva, hogy előre tervezett, minden évben esedékes vizsgálatról volt szó, amely után a királynő távozott is a kórházból.
A szóvivői nyilatkozat puszta elhangzása is jelzi, hogy az udvar milyen jelentőséget tulajdonít a szerdai incidensnek. A Buckingham-palota ugyanis a törvényerejű szokásjognak megfelelően a legszükségesebb minimumon túl soha nem közöl részleteket a királyi család magas rangú tagjainak egészségi állapotáról, orvosi kivizsgálásairól.
A titoktartás szigorára jellemző, hogy az uralkodó néhai édesanyjáról, a 102 esztendős korában, 2002-ben elhunyt Erzsébet anyakirálynőről is csak halála után hét évvel, 2009-ben derült ki, hogy még 1966-ban vastagbélrákkal kezelték.
A BBC szerdán közleményben kért elnézést a történtekért, és bejelentette, hogy az ügyben fegyelmi eljárás indul.
A magyarázatból kiderült az is, hogy a médiatársaság rendszeres közvetítési próbákat tart a királyi család valamely magas rangú tagjának elhunyta esetére, és szerdán is volt egy ilyen próba, amelyet a cég természetesen nem a nyilvánosságnak szánt. A BBC szerint e „technikai próbaközvetítés” idején születtek a hamis halálhírt terjesztő Twitter-üzenetek.
A munkatárs, akinek Twitter-oldalán a királynő halálhíre megjelent, azzal védekezik, hogy egy időre magára hagyta mobiltelefonját, és eközben sütötte el valaki az „ostoba tréfát”.
Az esetnek mindazonáltal valószínűleg következményei lesznek, mivel – a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap online kiadásának szerdai értesülése szerint – Jonathan Munro hírigazgató egy belső körüzenetben külön kérte a BBC-alkalmazottakat, hogy a próbaadásról semmiféle információ ne szivárogjon ki a közösségi médiaportálokra.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Hasonló blogok

Utazzon a „fűszerillatú” Zanzibárra!

Pihenni szeretne, kalandra, pezsgésre vágyik? El akar menekülni a világ elől? A legjobb hely erre, az Indiai-óceánban...

Tíz héten át 660 ukrajnai gyermek táborozhat Velencén

Tíz héten át 660 ukrajnai gyermeknek biztosít táborozási lehetőséget a magyar kormány - jelentette be az Emberi...